szimpatikus-rapszodikus
Te, ugye erre mondják azt, hogy rapszodikus? Ez jó, igen, tetszik ez a szó, kifejezetten szimpatikus! Mert ha már nem lehetünk inszenzibilisek, mert túlságosan is együtt lélegzünk a természettel, és empatikusak is vagyunk, s ettől persze szimpatikusak, de nem feltétlenül patikusok, bár akár azok is, de a lényeg, hogy ebben az időben mi is lehetünk rapszodikusak.
Szóval rapszodikus az időjárás májusban, s ettől én is rapszodikussá válok. Egyszer fent, egyszer lent. Most épp középen vagyok, de már elfelejtettem, hogy épp lefelé vagy felfelé tartok, de ez nem is baj, mert így aztán még sokkal rapszodikusabbnak érzem magamat. Pl. nem kell tudnom, hogy jó kedvem van, vagy rossz, csak amolyan semmilyen.
Jó, hogy amikor fent vagyok, akkor elfog az optimizmus, s abszolút nem érdekel az a sok-sok ez-meg-az, ami folyton itt lóg a levegőben, mint pl. Damoklész kardja meg a májusi eső, még akkor sem, ha aranyat ér. Tőlem aztán eshet, fújhat meg lóghat (a kard), a lényeg, hogy pontosan tudom, mit akarok, és teszem a dolgom, még ha nem is dolog az a dolog, hanem épp szórakozás.
És az is jó, amikor lent vagyok, és akkor jöhet az a nagy fene optimizmus, céltudatosság és határozottság, mert akkor csak azért is megeszek egy nagy csomó csokit, és ha akarom, alszom egy nagyot. Na jó, nem mindig lehet aludni, de van, amikor igen.
Szóval szeretem, amikor olyan jól mennek a dolgok, és elememben érzem magam (mindegy, hogy gombelememben vagy a laposban), és azt is szeretem, amikor hol ilyen, hol olyan a kedvem. Valamelyik filmben hallottam egyszer, hogy a nőnek vagy a pasinak az volt a baja a másikkal, hogy túlságosan kiszámítható. Na, hát akkor hangolódjunk a májusra, és legyünk mi is rapszodikusak! Nevessünk és utána sírjunk, dolgozzunk és tespedjünk, tornázzunk és zabáljunk, rakjunk rendet, és utána hagyjuk az asztalon a tányérokat, szóval szigorúan és következetesen legyünk következetlenek.
Csak egy picit, ha már május van. Benne vagy?
